2010 Világkiállítás 2010, Sanghaj - Gömböc teljes bélyeg ív
Saját gyűjteményből eladó!
A Magyar Posta Zrt. forgalmi bélyegív és alkalmi bélyegfüzet kibocsátásával köszönti a sanghaji világkiállítást.
A 2010. május 1. és október 31. között rendezett Sanghaji Világkiállításon több mint 200 nemzet és nemzetközi szervezet vesz részt bérelt vagy saját építésű pavilonban. Az expo szlogenje „Jobb város - jobb élet”, melyet Sanghaj saját alapelvként igyekszik megvalósítani.
A cél a 21. századi környezetbarát városi élettér kialakítása a fenntartható fejlődés jegyében. A résztvevők emellett tapasztalatot cserélhetnek a városi fejlődés irányairól, valamint megfogalmazhatják az új évszázad haladó gondolatait az emberek viselkedéséről, életstílusáról, munkahelyi környezetéről. Megtanulhatják, hogyan építhetnek környezetbarát társadalmat, és miként gondoskodhatnak az emberiség fenntartható fejlődéséről.
Az expo a kulturális sokszínűséget szem előtt tartva hozzájárul az emberközpontú fejlődéshez, valamint a tudományos és technológiai innovációhoz is. Forrás: vilagkiallitas.hu
A magyar pavilon „főszereplője” Gömböc, az első ismert homogén test, melynek egy stabil és egy instabil, azaz összesen két egyensúlyi pontja van. Bizonyítható, hogy ennél kevesebb egyensúlyi helyzettel rendelkező test nem létezhet. Bárhogy tesszük le, mindig a stabil egyensúlyi pontjába tér vissza. A keljfeljancsihoz hasonlóan viselkedik, visszaállása, azonban nem egy nehezéknek, hanem magának a formának köszönhető, hiszen egyetlen, homogén anyagból készült.
Bár létezésének kérdését egy orosz matematikus, Vlagyimir Igorevics Arnold vetette fel 1995-ben, a feltalálók magyar építészmérnökök. Domokos Gábor és Várkonyi Péter találmányukért 2007. augusztus 20-án a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét kapták. Forrás: gomboc.eu
A bélyegképeken a Gömböc látható. Az egyedülálló találmány különleges, 30 bélyegképet tartalmazó forgalmi bélyegív formájában jelenik meg. A bélyegképek a Gömböc legjellemzőbb mozgási fázisait ábrázolják. A bélyegek speciális alkalmi bélyegfüzet formájában is kibocsátásra kerülnek, melynek érdekessége, hogy a lapok pörgetésével a Gömböc egyes mozgási fázisait ábrázoló bélyegképek életre kelnek és filmkockaszerűen követhető végig a mozgás folyamata. Az alkalmi borítékon a Gömböc, valamint a működéséről és felépítéséről szóló képletek láthatók. Az alkalmi bélyegzőn a Gömböc logoja szerepel.
Forrás: Posta
Adomány - Eszköztámogatás
Tovább >>
Kérem segítse Alapítványunkat adója 1% - val!
Nemzetünk Digitális Fejlődéséért Európai Alapítvány
Adószámunk: 18737084-1-41
Pénzbeli adományokat
OTP Bank 11736037-23680500-00000000
számlaszámra várjuk!
www.digitalisalapitvany.hu
Enter Könyvelő Iroda
www.kettoskonyveles.hu
Vedd meg most! 1991 CEPT bélyegív >>
Ez is érdekelhet!
Egyedi ajándékok
Ajándék ötletek, karácsonyra, vagy egyéb alkalomra!
AjándékShop www.csomagker.hu
Magyar Érmebolt – Érme eladás www.magyarerme.hu
Érme információk www.ermecentrum.hu
Régipénzek – Érme, bankjegy vásárlás www.regipenzek.hu
Magyar Bélyegbolt – Bélyeg eladás www.magyarbelyeg.hu
Bélyeg információk www.philatelia.hu
Tippek!
Bélyegek >>
Speciális bélyegek >>
Bélyeg információk >>
Bélyeg hirdetések >>
Hirdetés feladása >>